Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2011-03-05 08:08:59

Végzetes adat: 20 percenként meghal egy magyar, szívrohamban + videó

Évente csaknem 25 ezer ember hal meg itthon hirtelen szívhalálban, vagyis minden huszadik percben egy ember.

Végzetes adat: 20 percenként meghal egy magyar, szívrohamban + videó

A hirtelen keringés-leálláskor fellépő vészhelyzetben az első négy perc a kritikus, így létfontosságú, hogy a mentő megérkezéséig a beteg gyorsan, és szakszerűen kapjon segítséget. Az Országos Mentőszolgálat műveleti és szervezési igazgatója, Göndöcs Zsigmond szerint „magát a szívhalált lehet kezelni, a klinikai halál állapotában, újraélesztéssel, és annak a kiterjesztett folytatásával. De ahhoz, hogy mi ezt el tudjuk végezni, ahhoz az kell, hogy a mentők kiérkezéséig is történjen valami a beteggel, konkrétan, kezdjék el újraéleszteni”.

Sokszor előbb érnek ki a helyszínre a szintén riasztott rendőrök, mint a mentők. A HELP program - a Magyar Vöröskereszttel közösen - ezért most öt félautomata defibrillátort adományozott a BRFK-nak. Az újraélesztő készülékek a közlekedés-rendészeti, és a bevetési részlegekhez kerülnek. Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány szerint „egy-egy baleset, ahová mi érünk ki elsőként, és a mentőszolgálat később érkezik, életeket menthetünk akkor, ha ilyen készülékek vannak az autóban. Nyilván feltétel, hogy a kollégáim ismerjék is ennek a használatát”. Eddig már csaknem 50 rendőr sajátította el az újraélesztés alapfogásait, és a defibrillátor használatát. Hamarosan pedig 10-12 fős képzés indul. Így a helyszínen nagyobb esélye lehet a betegnek az életben maradásra, ha a rendőr megkezdte az ellátást.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink