Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2011-01-05 10:06:59

Balázs Péter a nemzetközi össztűzről: a diplomáciai háttérmunka a kérdés

A volt külügyminiszter szerint az egy dolog, hogy mit kommunikál kifelé a kormány, de sokkal fontosabb, hogy a háttérben milyen diplomáciai tájékozódás folyik. Mindenesetre a tükröket nem szabad összetörni. Interjú.

Balázs Péter a nemzetközi össztűzről: a diplomáciai háttérmunka a kérdés

Az elmúlt hetekben-hónapokban meglehetősen rossz kritikákat kap Magyarország a nemzetközi sajtóban. Mit gondol, egy adott kormánynak mennyire kell ezeket komolyan vennie?  

Az uniós tagság eleve nagy nyilvánossággal jár: 27 tagállam figyeli egymás életét, és ez mindegyiküket jobban kiteszi a bírálatoknak. Ha Franciaország nem megfelelő módon bánik a romákkal, akkor megkapja a magáét, mint ahogy Berlusconi sajtómanőverei vagy magánéleti ügyei is nyilvánosságra kerülnek. Itt nem a nemzeti határok érvényesülnek, inkább azt mondanám, hogy az unió határain belül zajlik egyfajta családi élet. Az érdeklődést fokozza az EU-elnökség időszaka, hiszen a reflektor mindig az elnökséget betöltő tagállamon áll meg. Ilyenkor minden vélemény – legyen az pozitív vagy negatív – hatása megsokszorozódik. Magyarországnak rosszkor jött a kritika, éppen akkor, amikor fellépünk a színpadra.

Emlékszik olyan időszakra, amikor ennyire rossz volt Magyarország sajtója?

Bizonyosan volt ilyen korábban, de én az elmúlt 20 évben ilyenre nem emlékszem.

Van ezeknek a kritikáknak reális alapja?

Ha ilyen sokan és ilyen jelentős sajtóorgánumok tesznek szóvá bizonyos dolgokat, akkor arra oda kell figyelni, és nem szabad a tükröt összetörni. A világlapok cikkeinek egy része az elnökségi szerepünk miatt születik meg, egy része viszont ettől függetlenül, az adott témák miatt. Igazán nagy problémának azt látom, hogy a kritikák túlléptek a média szintjén, és már a politika is megszólalt.

Elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország az EU elnökeként kényelmetlen konfliktusba kerül magával az EU-val, azon belül is néhány erősebb tagállammal, mint mondjuk Németország?

Az, hogy például Németországból egy államminiszter, vagy a luxemburgi külügyminiszter üzen, már nemcsak családon belüli figyelmeztető hangok, ezeket meg kell hallgatni. A történeteket még elemezni kell, de úgy látom, hogy a bírálható témák tömege túllépett egy kritikus tömeget. Bírálnak más kormányokat is az unión belül, de nálunk egy láncreakció indult be. Sértett külföldi nagyvállalatok bepanaszolták a kormányt; az Európai Bizottság szóvá tette, hogy a leváltott magyar szakértők helyére érkezettekkel nem bírnak szót érteni; és még lehetni folytatni sort, amiben a médiatörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban. Sok mindenre azt lehet mondani, hogy ez tagállami belső ügy, de a médiára maga a média biztosan ugrik. Szerencsétlen véletlen, hogy ez éppen az uniós elnökség kezdetével esik egybe.

Ilyen esetekben egy adott kormánynak hogyan kell, hogyan érdemes cselekednie? Eddig a kabinet részéről csak merev, elutasító értékeléseket lehetett hallani, mind a sajtóvélemények, mind a politikusi figyelmeztetések tekintetében.

Az egy dolog, hogy a nyilvánosság előtt mit kommunikálnak. Meg tudom érteni, hogy ilyenkor egy kormány nem adja be rögtön a derekát, a friss intézkedésekről nem mondja azt, hogy jól van, ezeket holnap megváltoztatom, hiszen ez erős presztízsveszteséget jelentene. Sokkal fontosabb, hogy vajon a háttérben folyik-e olyan diplomáciai tájékozódás, amelynek az a célja, hogy ezeknek a kritikáknak a valódi súlyát kitudakolja a magyar kormány.

Leülnek-e azokkal, akik üzentek, vagy megszólaltak, és megpróbálják-e bemérni, milyen következményekkel számolhatunk, és elkezdődik-e egy értelmes párbeszéd, vagy nem. Ennek természetesen nem a nyilvánosság előtt kell megtörténnie. Ha ez elmarad, akkor úgy járhatunk, mint a szlovákok a nyelvtörvény kapcsán. Pozsony az EU észrevételei ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy a törvény úgy jó, ahogy van, és ha barátságtalannak hat is, az alkalmazása barátságos lesz. Az ilyen magyarázatokat Brüsszelben nem szokták elfogadni, így nem csoda, hogy Szlovákia elszigetelődött. Akinek nincs füle a kritikára, aki mindent visszautasít, az könnyen egyedül maradhat.

Az is nagy kérdés, hogy vannak-e barátaink, akik ezekben az ügyekben mellénk állnak. Nem látom, hogy lenne ilyen tagállam, egyetlen olyan hangot sem hallottam, hogy egy kormány, vagy egy miniszter keményen a védelmünkre kelt volna. Csehország nyíltan bírált bennünket, Szlovákiával továbbra is van egy látens konfliktus a kettős állampolgárság miatt és Lengyelország sem ugrott, hogy mellénk álljon. A lengyelekkel egyébként is versenyhelyzetben vagyunk, hiszen a második félévben ők lesznek az EU soros elnökei, és nyilvánvalóan szeretnének bizonyítani. Nem lehet a nemzetközi terepen úgy mozogni, hogy ne lennének barátaink, szövetségeseink, támogatóink.

Ha a háttérben nem indult el a diplomáciai nagyüzem, és barátaink sincsenek, akik mellénk állnának, akkor mi lehet a legrosszabb következmény, amivel számolnunk kell?

Rövid távon az, hogy sokkal nehezebb lesz az elnökséget végigcsinálni, ehhez ugyanis kellenek támogatók. Előfordulhat, hogy a körülöttünk kialakult rossz légkör miatt kevésbé lesz sikeres Magyarország elnöksége, pedig nagyon jó témákat tűztünk a zászlóra, mint például a Duna-stratégia, vagy a romastratégia, amelyekből szép dolgokat lehetne kihozni.

Hosszabb távra nem akarok jósolni. Egyelőre bízom abban, hogy a színfalak mögött zajlik valamilyen egyeztetés, mert nagyon rossz lenne, ha Magyarország tényleg elszigetelődne.

Mit gondol, miért tapasztalható számos területen rendre az a jelenség, hogy mi magyarok mintha nem vennénk figyelembe a nemzetközi észrevételeket, és egyfajta provinciális felfogással hagyjuk, hogy elmenjen mellettünk a világ?

Ez a jelenség szerintem azzal magyarázható, hogy az ország hosszú ideje nem volt valóban szuverén, ezért olyan pótcselekvések fejlődtek ki, amelyekből az egyik a dacos, kurucos ellenállás. Iszonyúan jól tudunk ellenállni, ebben hallatlan nagy a gyakorlatunk. A másik véglet a parttalan és korlátlan behódolás – erre is láttunk már példát. Ezt én a kuruc-labanc magatartás-párnak nevezem. A kettő között vezet egy út, és nagyszerű példák mutatják, hogy ez a járható. Elég, ha csak megnézzük a hollandokat, a dánokat, vagy a svédeket. Őket egyfajta felnőtt, szuverén öntudat jellemzi, ami abban nyilvánul meg, hogy mindig tudják, hogy merre mennek, ha kell, akkor vállalják a vitákat is, de nyitottak a megegyezésre is. Ez a mentalitás tiszteletet kelt a világban.  

atv.hu / Sebestyén István

További belföldi híreink