Itthon

2010-07-03 15:14:28

Maró lúgot itattak a kórházban a kismamával: kicserélik a nyelőcsövét + videó

A mai napig nem tud nyelni, így enni sem.

Maró lúgot itattak a kórházban a kismamával: kicserélik a nyelőcsövét + videó

Savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak egy szülő nővel az Állami Egészségügyi Központban. Az eset még februárban történt, de a kismama a mai napig nem tud nyelni, így enni sem. Egy műtétsorozattal gyakorlatilag ki kell cserélni a nyelőcsövét. Kért kártérítést, egyelőre nem kapta meg, noha a kórház elismerte a hibát. (Azt a belső vizsgálat sem tudta kideríteni, hogy miként került az üvegbe maró folyadék. Az ügyben a rendőrség is nyomoz.)

Keményné Makai Boglárka február 12-én feküdt be az Állami Egészségügyi Központba, ahol túlhordott terhessége miatt császármetszés mellett döntöttek az orvosok. A műtét előtt azt mondták, savlekötőt kell innia, de az erősen maró lúgos folyadék, kálium-hidroxid volt. „Rögtön éreztem a számban azt, hogy marja belül a számat, csak mivel fekvő állapotban ittam meg, ezért ez lecsúszott a torkomon. Bedagadt az ajkam, nem kaptam levegőt, nem tudtam beszélni, szorító érzés volt a mellkasomban, elkezdtem rögtön hányni, vért is hánytam” – emlékszik vissza Boglárka.

Kislánya egészségesen született, de Boglárkát gyomortükrözés után az intenzív osztályról másnap a Péterfy kórház toxikológiájára vitték. Egy hónapig kezelték itt. Lúgmarta nyelőcsöve 3-4 milliméteresre szűkült, gyomra jól láthatóan deformálódott. „Ezt a nyelőcsövet ki kell venni, mert egy ilyen heges nyelőcsőnél a nyelőcsődaganat az 1000-szeresére nő meg, úgy hogy januárban még egy újabb műtét vár Boglárkára, és ugye az életminősége is kérdésessé válik” – mondta Zacher Gábor. A toxikológus főorvos szerint leghamarabb februárban műthetik Boglárkát, a gyomrának egy részéből lesz a nyelőcső, teljesen sosem fog meggyógyulni.

Boglárka most gyomorszondán át táplálja magát. Pár hete ültették be, előtte vékonybélen keresztül táplálkozott. Semmit nem ehet, nem ihat. A kismama ügyvédje most a kártérítésért harcol. Peren kívüli egyezségről tárgyaltak a kórház előző vezetésével, az újjal még nem sikerült.  „Fel sem merült, hogy a kórház nem ismeri el a felelősséget, azonban a tényleges kártérítés-fizetésre még nem került sor, illetve az erre vonatkozó tárgyalások sem haladtak előre” – magyarázta Pongrácz Krisztina ügyvéd. Ha nem sikerül megegyezni az új vezetéssel, pert indítanak.

Az ATV Híradója kereste az Állami Egészségügyi Központot is, amelyik közleményben válaszolta, hogy elismeri a hibát és vállalja a további, helyreállító kezelést. És mint írták, a belső vizsgálatuk mellett a rendőrség is nyomoz. Mert azt egyelőre nem tudni, savlekötő helyett hogyan került a lúg a pohárba. Lapinformációk szerint az eset kapcsán eddig két szakdolgozó és egy orvos kapott fegyelmit.

További belföldi híreink