Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2010-06-18 05:20:42

„Nagy Imre bűnös, Orbán patás, Gyurcsány szemét” Biszku nem bán semmit

Ha még egyszer születne, ugyanúgy csinálna mindent az egykori belügyminiszter, mondja a Biszku Béla-film alkotója.

A Biszku Béláról készült dokumentumfilm már megjelenése előtt komoly viharokat kavart. Az egykori belügyminiszter – akinek több száz ’56-os forradalmár kivégzéséhez és több ezer „reakciós” megnyomorításához van köze –, lányán keresztül akadályozta meg a „Bűn és büntetlenség” című filmnek az Uránia Filmszínházban tervezett premierjét. A hét közepén az Országgyűlés kulturális bizottsága is foglalkozott az üggyel, az ülésen a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete tiltakozott amiatt, hogy a film készítői "lépre csalták" a még mindig keményvonalasnak számító kommunistát. A Hetek című hetilap a film egyik alkotóját, Novák Tamást kérdezte:

Miért Biszku?

Ő az egyetlen még élő ember, aki elfogadhatatlan szerepet játszott az ’56 utáni megtorlásokban, aki személyesen járt közbe azért, hogy legyen több fizikai megsemmisítés, keményebb elszámoltatás, enyhítsék a börtönök túlzsúfoltságát. Mindez levéltári anyagokkal jól dokumentálható. 1957 és 1961 között bizonyíthatóan politikai döntések alapján születtek a bírósági ítéletek, és annak a grémiumnak, aki távirányította a perekben eljáró hatóságokat, kulcsfigurája volt Biszku Béla. A rendszerváltás óta nem nyilatkozott, teljesen visszavonultan él Rózsadombi lakásában.

Könnyű volt becserkészni?

Csak az utolsó találkozásunkkor fedtük fel valódi személyazonosságunkat, mivel több forrásból is tudtuk, hogy visszautasít minden megkeresést. Első körben még csak ismerkedtünk és szülőfaluja fiataljainak adtuk ki magunkat. A másodikban már kérdezgettük: rendben van, hogy szocializmus, de miért kellett egy 18 éves gyereket felakasztani? Végig hárított, de mivel abszolút tisztában van a történtek súlyával, az elmúlt években felépített magában egy védekezési mechanizmust, ami szerint neki semmi beleszólása nem volt a folyamatokba, kizárólag a bíróságokon múlt minden. Harmadik találkozásunk alkalmával elhívtuk egy falunapra Márokpapiba, amit kizárólag miatta szerveztünk meg, és a közönség soraiból egyre kellemetlenebb kérdéseket tettek fel a barátaink, konkrét ügyekkel, személyekkel, dokumentumokkal kapcsolatban. Végül elmentünk hozzá a lakására, és – mivel a tisztesség úgy kívánta – megmondtuk neki, hogy nem diákok vagyunk, hanem újságírók, és azt szeretnénk, ha bocsánatot kérne, és tenne egy gesztust az áldozatok hozzátartozói, a túlélők és tulajdonképpen az egész ország felé. Megkérdezte, hogy hülyének nézzük-e. Szerinte Nagy Imre megérdemelte a sorsát, és a rendszer ellen lázadókat meg kellett fékezni. Ha még egyszer születne, ugyanúgy csinálna mindent.


Nem borította rátok az asztalt?

Érdekes módon nem, pedig azt hittem, hogy őrült káromkodásba fog kezdeni és kirúg a lakásából. Ehelyett higgadtan helytelenítette az eljárást, hogy mi mekkora csibészek vagyunk, és hát akkor is adott volna interjút, ha a saját nevünkön jövünk. Aztán még órákat beszélgettünk: mesélt Brezsnyevről, Ceausescuról, Andropovról, Dubcekről, hogy milyen jó fej volt, miről tárgyalt Jasser Arafattal, mit mondott neki Kádár, és hogy micsoda hülyeség volt, amikor a Vatikánba egy zsidó kémet küldtek. Békében, barátságosan elváltunk, és búcsúzóul névre szólóan dedikálta a könyvét. Három óra múlva csöngött a telefonom, ő volt. Minden szemét csirkefogónak, gazembernek elmondott minket, és követeli a kazettákat, amiket vele forgattunk, illetve minden nyilatkozatát visszavonja. Mondtam, hogy tudomásul veszem, amit kér, de a filmet megcsináljuk, a kazettákat pedig természetesen eljuttatom hozzá.

Aztán a Nagy Imre kivégzésének évfordulójára tervezett premierbe beleszólt a család, és perrel fenyegette meg az Uránia mozit, ha műsorra tűzi a filmet.

Talán ennyi idő kellett nekik, hogy rájöjjenek: ebből akár baj is lehet. Majd a bíróság eldönti, hogy van-e jogunk nyilvánosságra hozni az anyagot vagy sem. Engem ők nem hívtak fel, és sem írásban, sem szóban nem szólítottak fel, hogy megtagadják a hozzájárulásukat a film bemutatásához. Az Uránia igazgatónője azonban nem tudta vállalni a kockázatot.

Én már eldöntöttem, arra fogok hivatkozni, hogy Biszku Béla közszereplő volt, és mint közszereplő, többet kell elviselnie a kritikákból is, mint egy átlagembernek. Nem titkos kamerával készítettük a felvételeket, és aláírta, hogy hozzájárul a közléséhez. Valószínűleg nem lesz per, mert a családnak sem érdeke a szélesebb nyilvánosság. Szerintem már azt is megbánták, hogy odaszóltak az Urániába.

Milyen érzés volt egy olyan emberrel beszélgetni, akinek ennyi ember sorsa vagy sorstalansága szárad a lelkén?

Lehet, hogy furcsán fog hangzani – legfeljebb meglincselnek –, de bizonyos mértékig kialakult bennünk egy Stockholm-szindróma vele kapcsolatban. A végén már Béla bácsizzuk, mindenféle közvetlen, személyes élményéről beszél: mi van a Suzukijával, most volt itt és itt, mik történnek a világban, és közben nem iszik meg minden félórában egy pohár forradalmár vért. Fegyelmezni kellett magunkat, hogy ő a Biszku Béla, és azt tette, amit tett.

Béla bácsi mit szól ahhoz, hogy már nem a fényes szelek fújnak és ő haszonélvezője az új világnak is?

Tavaly novemberben voltunk nála utoljára, és akkor erről is szó esett. Gyakorlatilag mindenkit gyűlöl: Orbán a patás ördög, Gyurcsány ugyanolyan szemét, mocskos kapitalista, Thürmer Gyulánál a cipőjének a sarka is nagyobb kommunista, satöbbi, satöbbi. Szerinte most ugyan nem lehet használni a vörös csillagot, de közben százezrek vannak munka nélkül, és ez ellen ők bizony keményen harcoltak.

Miért nem volt az elmúlt húsz évben politikai akarat arra, hogy bíróság elé állítsák a dokumentumokkal is bizonyítható bűncselekmények miatt?

Ezt nem tudom, de tény, hogy egyik kormány idején sem merült fel az ’56-os megtorlások felelőseinek elszámoltatása. Büntetőjogi szempontból őt hazaárulás vádjával lehetett volna bíróság elé állítani. A rendszerváltás óta egyszer állt bíróság előtt, de csak, mint tanú, amikor Strausz János alkotmánybíró a sortűz perek kapcsán beidéztette. El is ment, de megtagadta a tanúvallomást.

Hetek

Ajánlom

További belföldi híreink