Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2009-02-17 09:40:11

„A zsidókra, cigányokra, buzikra állt rá baloldal” + hangfelvétel

A polgármester elemez.

Ehetei számában a Hetek a Jobbik Magyarországért Mozgalom megerősödése kapcsán egy Kerepesen tartott rendezvényről számol be, ahol Franka Tibor polgármester és Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke mondott beszédet.

Mint megírtuk, a település polgármestere az egy héttel ezelőtti tagtoborzón egyebek mellett kijelentette: „tudjuk, hogy a zsidó holokausztnak a fele sem igaz, tudjuk, hogy a cigány holokausztnak a felének a fele sem igaz, de ezt a kettőt jól össze lehet kapcsolni”.

Az atv.hu birtokába került felvétel szerint Franka Tibor polgármester megdicséri a kormányon lévő baloldalt, hogy jól taktikázik: mivel kiment mögüle az eddig nagymértékben őt támogató nyugdíjas tábor, így most a kisebbségekre „állt rá”: a zsidókra, „cigányokra”, „buzikra”, és a "valamilyen fogyatékossággal élőkre”.

Az erről szóló – és a botrányos mondatot is tartalmazó – hangfelvétel a lejátszás gombra kattintva meghallgatható. A szövege:

„Mit tett erre a hatalom? Rászállt a kisebbségekre. A cigánykérdésre, amelyet összekapcsol a zsidó holokauszttal. Tudjuk, hogy a zsidó holokausztnak a fele sem igaz, tudjuk, hogy a cigány holokausztnak a felének a fele sem igaz, de ezt jól össze lehet kapcsolni. Még ehhez hozzá kell venni a buzikat, hozzá kell venni úgy am block a hátrányos helyzetű embereket. Ezzel kérem szépen a számvitel: ma Magyarországon él 150 ezer zsidó, 1 millió cigány, 300 ezer homokos, 500 ezer valamilyen fogyatékossággal élő. Ez az egész. Mit csinál a hatalom tehát? Kiment mögüle a többség, kiment mögüle a keresőképes, ám még egészséges – úgy ahogy – többség, [erre] fölhúzza a kisebbséget, cigányholokausztot, zsidóholokausztot, a meleg fesztivált, és a hátrányos helyzetűek gyámolítását: [ezt] egy csoportba fogja, egy bunkósbotként a többségi társadalom fölé emeli, és elkezdődik az ítélet: rasszista, fasiszta, szegregátor, ezek a örültségek kijönnek; és ennek szolgálatába állítja a rendőrségét is, kiegészítve innen-onnan összeszedett csuklyás biztonságisokkal.”

A Wikipedia témába vágó oldala szerint a Holokaszttagadás gyakorlatilag annak tagadása, hogy a náci kormánynak elhatározott terve volt a zsidóságnak mint népnek a fizikai megsemmisítése, annak tagadása, hogy ez a tömeggyilkosság úgynevezett haláltáborokban, tömeges kivégzőeszközök felhasználásával, gázkamrákban történt, vagy annak tagadása, hogy a szisztematikus pusztítás áldozatainak száma hatmillió körüli volt.

Mivel a holokauszt a történészek többsége szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, a holokauszttagadók álláspontját nem tekintik hitelt érdemlőnek – írja a Wikipedia.

A holokausztagadás bűncselekménynek számít a következő országokban: Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Izrael, Lengyelország, Litvánia, Németország, Olaszország, Románia, Svájc és Szlovákia. Bírságtól húsz éves börtönbüntetés járhat érte a fenti országokban.

atv.hu

További belföldi híreink