Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2009-05-30 12:31:16

Morvai Krisztina miatt vették le a képernyőről Balót!

Mégsem ő vezeti a választási műsort.

A szokásokkal ellentétben jövő vasárnap nem Baló György vezeti majd a Magyar Televízió választási élő közvetítését. A köztévé vezetése azért döntött Baló parkoló pályára helyezése mellett, mert a Jobbik listáját a műsorvezető felesége, Morvai Krisztina vezeti.

Az Index információi szerint a június 7.-i európai parlamenti választás eredményváró élő műsorát Krizsó Szilvia irányítja.

Egy nem várt, de annál kellemetlenebb helyzet

A választási közvetítések vezetését hagyományosan Baló Györgyre osztották a közszolgálati televíziónál. Baló most is készült a feladatra, de az MTV vezetésében úgy gondolták, hogy a választáson olyan speciális helyzet alakult ki, amelyben módosítani kell a szokásokon.

Balót felesége, Morvai Krisztina miatt vették le a műsorról. Morvai a Jobbik listavezetőjeként a közvélemény-kutatások szerint esélyes a brüsszeli mandátum megszerzésére.

Baló a végleges döntés megszületése előtt azzal érvelt, hogy a műsorban lényegében nem találkozna feleségével, hiszen a pártok főhadiszállásairól helyszíni tudósítók jelentkeznek be. Azt is felhozta, hogy Morvai és ő régen külön háztartásban élnek, lényegében csak a hivatalos válópert nem indították meg. A műsorvezető érvei azonban nem hatották meg a politikai műsorok felelősét.

Baló az Indexnek azt mondta, elfogadja a döntést, és a jövő vasárnapi műsor készítésében semmilyen módon nem fog közreműködni, a választás napján be sem megy az MTV stúdiójába.

Egy ház, két háztartás, három gyerek

Feleségével három gyermekük van. Bár, mint fentebb már írtuk, a válásra hivatalosan nem került sor, Morvai nemrégiben a Heti Válasznak úgy nyilatkozott, „a gyerekeknek az a legjobb, ha mindkét szülő neveli őket, de életvitelszerűen már nem élünk együtt. Egy házban két külön háztartást vezetünk”.

Baló 2006 novemberében közleményben határolódott el felesége politikai nézeteitől. A családhoz közeli források azt atv.hu-nak azt mondták, az is hozzájárult kapcsolatuk megromlásához, hogy Morvai inkább a vallásos színezetű nevelést kívánta alkalmazni a gyerekeknél, míg Baló György ennek nem volt híve.

Egy tavalyi interjúban – amikor Morvai még nem volt a Jobbik kéviselőjeleöltje, azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint több észrevétel is érkezett az MTV vezetőihez, azt sérelmezve, hogy mit keres közszolgálati csatornán Baló György, miközben a felesége a szélsőjobbal „randalírozik” az utcán. Akkoriban az MTV vezetése nem reagált a nézői felvetésekre.

Kilépni az EU-ból?

Morvai a napokban a M1 Este című műsorának vendégeként beszélt arról, hogy ha ezen múlik a magyar föld, akkor ki kell lépni az Európai Unióból. Hiszen véleménye szerint magyar érdekeket kell képviselni, nem idegen érdekeket.

Hogy mégis milyen politikai csoportosulásokkal tudna kint együtt működni, arról konkrétumok helyett csak annyit mondott, hogy „minden egyes országban mi vagyunk többségben. A magunkfajták, nem a bankárok.”

A Jobbik EP lista vezetője egyébként úgy tervezi, hogy ha bekerülnek, akkor félig itt lesz, félig ott. - Nem dolgozzák halálra magukat ezek a képviselők, nem kell őket félteni. Két napot kint leszek, ötöt itt.

atv.hu / Index

 

 

További belföldi híreink